Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Viták a sófogyasztás és vérnyomás körül

Megdőlni látszik az unásig idézett aranyszabály és intés, miszerint kevesebb sót kell fogyasztanunk az alacsonyabb vérnyomás érdekében. Eredjünk hát az igazság nyomába, hogy megtudjuk, mennyire egészséges az ízetlen "táp".
A nátrium-klorid, azaz a konyhasó nélkülözhetetlen szervezetünk számára. Aki valóban nyalogatta már a sebeit, és nem csak átvitt értelemben, az tudja, hogy vérünk enyhén sós, pontosan annyira, mint a 0,9%-os fiziológiás sóoldat, és hasonló, mint a könny vagy netán a műkönny. Szervezetünknek tehát mindenképpen szüksége van annyi sóra, hogy a sejtek ideális sókoncentrációjú környezetben végezhessék a dolgukat.
Ezt a koncentrációt a szervezet mindenképpen igyekszik állandóan biztosítani. Ezért izzadáskor nem csak vizet, hanem sót is veszítünk, s ha az elvesztett folyadékot csupán vízivással próbáljuk pótolni, szomjúságérzetünket nem tudjuk igazán csillapítani.
A só- és vízháztartás szabályozásában a vesék és a bőr kiválasztó működésének jut főszerep. A só- illetve vízhiányt vagy épp a többletet szükség szerint a só- és víz-visszatartással vagy fokozott kiválasztásukkal lehet kiküszöbölni.
Az is tény, hogy a só vizet köt meg, és a többlet sófogyasztás átmenetileg többletmennyiségű vízivásra kényszeríthet, ami a vér össztérfogatát emelheti. Ennél fogva a só valóban befolyásolja a vérnyomást, azonban az elfogyasztott só önmagában korántsem olyan drasztikusan és tartósan, mint ahogy ezt eddig sejtették.
Vérnyomás-felelősök
A vérnyomást befolyásoló tényezők között tehát a só csak egy a sok közül. Kétségtelen, hogy segíthet a só bevitel csökkentése a vérnyomás rendezésében. Egyes adatok szerint a magasvérnyomásban szenvedő betegek mintegy 15-30 százalékánál van áldásos hatása a sófogyasztás csökkentésének. Téves volna azonban mindenkit szigorú sószegény diétára ítélni. A Bonni Egyetem professzora, Dr. Stumpe vizsgálatai is azt erősítik meg, hogy önmagában a sóspórolás nem tesz egészségesebbé és hosszabb életűvé. Sőt, állítása szerint, míg a sok só csak keveseknek árt, a túl kevés viszont sokaknak, s pont a szív- és érrendszeri betegségek előidézésében ludas.
Testünknek igen is szüksége van a napi sóadagjára, nem véletlenül tartották eleink oly nagy becsben a sóbányákat és a szárazföldi sólelőhelyeket. A napi ajánlott bevitel 3-4 és 6-10 gramm között ingadozik, attól függően, hogy melyik szakcikkbe botlunk, és melyik szakértőt kérdezzük. Nem túl tágak ezek a határok?
Annak, aki patikamérlegen akarja kimérni, annak bizonyára, a többség viszont minden bizonnyal érzésre sóz, eszik és iszik, ezért igyekszünk valamilyen a napi gyakorlatban is kivitelezhető jótanáccsal szolgálni. Lássuk hát tovább!
Sóérzékeny és sórezisztens
Az embereket nagyjából három csoportra lehet osztani attól függően, miként változik vérnyomásuk a kisebb sóbevitel nyomán. Az embereknek mindössze egyötöde reagál a sómegvonásra vérnyomáscsökkenéssel, majdnem kereken kétharmaduknál semmi változás nem mutatkozik - ők a sórezisztensek -, s alig vannak kevesebben, mint az első csoport, akiknél viszont kifejezetten nő a vérnyomás a csökkentett sóbevitelre. Ez azért lehetséges, mert - akárcsak a szervezet legtöbb élettani folyamata - ez sem az egyszerű egyenes arányosság szabályai szerint működik, hanem összetett, sokszoros visszacsatolásos - ún. feedback - szabályzókörök segítségével.
A normálistól eltérő és egészségi kockázatot jelentő vérnyomásértékek tehát általában azt jelentik, hogy a bonyolult szabályozásban van a hiba. Így előfordulhat, hogy a bevitt sómennyiség megváltoztatása ellenére a szabályzórendszer makacsul ragaszkodik az általa beállított rossz értékhez, illetve értékei másképp alakulnak, mint várnánk.
Természetesen az orvos feladata, hogy erre gondolva állítsa be a diétát, de a laikus páciens is tehet egy próbát. Nem csak a puding próbája az, hogy megeszik, valamennyi diétára is igaz ez. Három-négy hetes, következetesen betartott étrend után ellenőrizni kell az eredményt: az történt-e, amit vártunk és kívántunk.
Ha ugyanis nem, akkor nem szabad vak hittel folytatni, változtatni kell. Ennek mikéntjére - ideális esetben - megint csak az orvos tesz javaslatot. Bizony a gyógyulás csak az orvos és beteg közös munkájának gyümölcse lehet.
A sószegénység eredete
Az ízetlen ételek kora egy 1972-es kísérlettel vette kezdetét. Az amerikai Lewis Dahl erősen sós eledellel traktálta patkányait, amik azután elég hamar el is pusztultak, többek között a szerzett magasvérnyomás folyományaként. A rémes hír szárnyra kelt, nem vitte azonban magával azt két korántsem mellékes információt, hogy a ma Dahl-patkánynak nevezett rágcsálók pont egy sóra érzékeny törzsből származtak, és hogy az általuk elfogyasztott mennyiséget az emberi méretekre átszámolva csaknem félkilós napi mennyiséget kapunk. Márpedig ha ennyit kellene lenyomni a torkunkon, aligha kisebb bajunk is nagyobb volna, mint az abnormális vérnyomás.
Az ellenpróba
A következő komoly tanulmány a 80-as években készült. Az Intersalt névre keresztelt vizsgálat nem igazolta a feltevést, hogy a több só vérnyomást emel, csupán néhány népességcsoportnál. Igaz, az Amazonas vidékén élő yanomami indiánok például sószegény étkeket esznek, és bizony nem is ismerik a magasvérnyomást, de más civilizációs "vívmányt" sem: a központi fűtés és a szupermarket éppoly ismeretlen számukra, mint a stressz, a túlsúly és még sorolhatnánk. Az eredmények tehát sok mindenből adódhatnak.
Használhatóbb eredményt hoztak azok a tanulmányok, amelyek a sóbevitel drasztikus csökkentésének hatását nézték a vérnyomásra. Egyértelműen kiderült, hogy a napi 10 gramm helyetti 4 gramm bevitel általában csak oly csekély vérnyomáscsökkenést idéz elő, ami jó, ha az otthon használatos vérnyomásmérőkkel kiderül.
Dr. Niels A. Graudal, skandináv orvos igazán gondosan körülnézett a szakirodalomban, és összesítette az ilyen irányú kutatások eredményeit, hiszen csupán egy-két kísérlet nem adhat hiteles tanulságokat. Munkája nyomán bebizonyosodott, hogy az erősen sószegény diéta a magasvérnyomásos betegeknél átlagosan mindössze 3,7/0,9 Hgmm-rel csökkenti a szisztolés/diasztolés értékeket, egészségeseknél a hatás még kisebb1,2/0,26. Megéri mindössze ennyiért ízetlen ételeken nyammogni? Mert a mértékletesség mindenképpen ajánlott, az elsózás is megöli az ízt, de a normális sózás ki is emeli azokat.
Mielőtt átesnénk a ló (bármelyik) túloldalára...
A sóérzékenyek számára továbbra is hasznos lehet a sószegény diéta. Az 1990-es évek óta ismert, hogy nekik segít a kevesebb só, mindazonáltal a gyógyszereket nem nélkülözhetik. A már említett 3-4 hetes próbadiétával és rendszeres vérnyomásmérésekkel a jó háziorvos segít lefülelni a sóérzékenységet.
Arra is érdemes figyelni, hogy az összes bevitt sóba a tartósítószerek nátriumsói is beleszámítanak, jelentőségét azonban valószínűleg túlbecsülték, mivel a szervezet ezt jól tudja, az egészséges szabályzórendszert nem kell külön figyelmeztetni rá.
Utoljára még érdemes szólni az idősek minimális sóbeviteléről. ők ugyanis a kevés só mellé kevés folyadékot fogyasztva hajlamosak a kiszáradásra. Egy külföldi kórházi adatokra alapuló vizsgálódás során véletlenül kiderült, hogy a különböző okokból beszállított idős páciensek csaknem harmadának vérében túl kevés volt a nátrium, s ez hozzájárulhat a mentális képességek hanyatlásához.

Egy-egy csipet sóra vágyni tehát nem bűn!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.